Pár évvel ezelőtt megjelent Greg Kading Murder Rap című könyve és volt szerencsém elolvasni. Az előző cikkben Keffe D vallomásáról írtunk. Ebben a cikkben Biggie és Pac gyilkosságok szereplőit vesszük át:
Ex-LAPD Detective Greg Kading
Huszonkét éven át szolgálta a Los Angeles-i Rendőrséget. 2010 tavaszán vonult vissza, miután meggyőződött arról hogy az osztályvezetők akadályozták nyomozását a Keleti vs. Nyugati hip hop viszály után. Könyvében, a Murder Rap-ben feltárja a bizonyítékokat és vallomásokat, amit elért 3 éves nyomozása alatt Shakur és Smalls gyilkosai ügyében.
Theresa Swann
A könyvben álnéven szerepel, Suge Knight egyik gyermekének az anyja. Azt állította Knight pénzt adott neki hogy egy bérgyilkost béreljen fel Biggie megöléséért, ezzel megbosszulva Tupac gyilkosságát.
Wardell "Poochie" Fouse
Suge egyik közeli társa. Pár börtön forrás szerint a könyvben úgy utalnak rá mint az az ember akit Knight megbízott hogy összehozza a balhét Keleti riválisaival szemben. Swann megerősítette ezt a teóriát a vallomásában Kading-nek és a munkacsoportnak.
Duane Keith "Keffe D" Davis
Egy Southside Crips tag, ő tette a vallomást Kading-nek, miszerint ő ült annak a Caddy-nek az anyósülésén, amiben rálőttek Pac-ra. Azt mondta Puffy felajánlott neki 1 millió $-t hogy megölje a rappert és menedzserét (Knight-ot), aki később túlélte a lövöldözést egy golyóval a fejében.
Orlando "Baby Lane" Anderson
Keffe D unokaöccse. A híres 96 szeptember 7-ei MGM Grand verekedés célpontja. A Las Vegas-i rendőrségnél azt írták a jelentésbe hogy a verés egy bosszú volt amiért Baby Lane ellopott egy Death Row medaliont hónapokkal ezelőtt. A vallomásában Keffe D beismerte hogy az unokaöccse volt az aki meghúzta a ravaszt. Baby Lane-t végül holtan találták 1998-ban egy rosszul sikerült drogüzlet miatt.
Ex-LAPD Detective Russell Poole
Ő vette át a gyilkosságiaktól a szerepet Biggie ügyében. Elsőként vetette fel azt az elméletet hogy az LAPD-s zsaruk segíthettek Knight-nak a gyilkosságban. Miután felsőbb utasításra próbálták gátolni nyomozását, Poole visszavonult 1999 körül és beperelte a részleget, mondván "megsértették a szólásszabadsághoz való jogát azzal hogy nem engedték nyilvánosság elé tárni nyomozását."
Ex-LAPD Officer David Mack
LAPD rendőr, Poole úgy gondolta hogy központi figurát játszott Biggie gyilkosságában. Ugyanazt a típusú Impalát vezette a lövöldözés ideje alatt és otthonában egyfajta "szentélyt" tartott, tele Tupac képeivel. Börtönbe került miután egy nagyszabású bankrablást hozott össze L.A. déli részén, hónapokkal azután hogy Biggie-t megölték.
Ex-LAPD Officer Rafael Perez
Mack legjobb barátja és zsaru, aki Poole szerint szerepe volt Biggie gyilkossábában.
Amir Muhammed, aka Harry Billups
Mack egyik volt iskolai barátja. Pool kulcsembere, aki szerint a ravaszt is meghúzta Biggie-re - habár Kading kifejtette a könyvében hogy miért is cáfolja ezt a teóriát.
Voletta Wallace
Biggie édesanyja, egy nyugodt jamaikai hölgy, aki elszántan keresi fiának gyilkosát/gyilkosait. Polgári pert indított Los Angeles városa ellen 2002-ben, azt állítva hogy a rendőrségnek köze volt a gyilkossághoz. (A kereset később 500 millió $-ra nőtt). Nem ejtette a vádakat 2010-ig, miután megígérték hogy az LAPD újraindítja a nyomozást Biggie gyilkosságának az ügyében.
Perry Sanders
Voletta ügyvédje. Miután elolvasta a könyvet, Sanders elmondta a Weekly-nek hogy még mindig nem győzte meg Kading nyomozása, megcáfolva a "zsivány zsaru" teóriát, ráadásul Swann vallomását is. Sanders úgy gondolja a nő története nem passzol, mert azt állította hogy Knight tudta hogy Biggie ott lesz a Peterson Automotive Museum-nál, a lövöldözés éjszakáján. Sőt, - így az ügyvéd - Biggie úgy volt hogy az országon kívül lesz és az hogy a partin megjelent az merő "szerencse" volt. (Kading azt állítja, Knight tudta hogy a Bad Boy Entertainment sztár nem fogja kihagyni az év egyik legnagyobb partiját.)
Randall Sullivan
Egy író, aki népszerűsítette Poole összeesküvés elméletét egy sokak által olvasott könyvvel (LAbyrint) és egy a Rolling Stone-ba tett írásával, részletezve minden egyes gyanús kapcsolatot az LAPD-vel, a Death Row Records-al és a tragikus lövöldözéssel, ami Biggie halálához vezetett.
Chuck Philips
A Los Angeles Times tudósítója, aki azt állította hogy megoldotta Tupac gyilkosságát 2002-ben. Az újság szerint anonim banda tagok állították hogy Biggie fizetett a Soutside Crips-nek 1 millió $-t, hogy megszabaduljanak Pac-tól. (Ez a bizonyos írás soha nem jelent meg, Voletta Wallace kérése miatt.) Philips-nek a következő nagy dobását a halálos ellenségeskedésben - Shakur 1994-es lövöldözésére fókuszálva - elkaszálták, miután egy bűnügyi blogger felfedezte hogy a történet, ami FBI dokumentumokra alapozott, egy hamisítvány volt. A Times főoldalon említette az esetet, ezzel elnézést kérve, főleg Combs-tól hogy belekeverték a lövöldözésbe. Philips-et azonnal elküldték az újságtól, annak ellenére azt állítja (mind a mai napig), hogy a sztorinak kemény alapjai vannak az FBI dokumentumok nélkül is és a szerkesztők vették rá hogy használjon hamisított papírokat hogy nagyobb füstje legyen az így is nagy lángú nyomozásnak.
James "Jimmy Henchman" Rosemond
Combs régi üzlettársa és jelenlegi Interscope mogul, aki ráadásul vezénylője volt Shakur 1994-es kirablásának és lövöldözésének. Nemrég célpontja volt egy Brooklyn-i fogvatartott vallomásának, miszerint Rosemond bérelte fel hogy vigye véghez a támadást annak idején. Az FBI el is csípte, mivel egy országot átszelő drogkereskedelmet futtatott.
Ex-LAPD Chief Bernard Parks
Az LAPD feje volt és Poole vádjainak célkeresztjében. A Rampart Botrány egyik szereplője, ami már csak olaj a tűzre.
Ex-LAPD Chief William Bratton
Az LAPD fejese volt, mikor Kading-et levettét a munkacsoporttól. Kading parancsnoka azt mondta hogy a döntés fentről jött, mert a részleg nem akart negatív visszhangot Biggie nyomozásában. (Abban az időben Kading volt a célpontja egy LAPD-s belső afférnak, ami egy másik ügyből kifolyólag alakult. Egy évvel később felmentették azokról a vádak alól. De túl késő volt: A Smalls nyomozás újra a polcra került.) Bratton ideje alatt hírhedten inkább egy jó hangulatú, kisebb negatív sajtóvisszhang volt.
LAPD Chief Charlie Beck
A jelenlegi LAPD főnök. Beck ideje alatt a Shakur és Smalls gyilkosai utáni nyomozást lefújták. Jelenleg a sajtószóvivő álláspontja szerint Beck nem kommentálhatja a nyomozásokat, de "ez egy aktív ügy, ami most is nyomozás alatt van" Ha ez igaz, ez azt jelenti hogy az ügyet 4-5 hónappal McClure leköszönése után nyithatták meg újra.
forrás: LAWeekly