Már hosszú ideje nem hallottunk a Tupac életrajzi filmről semmit. Pár pletyka volt, de azt gondoltam hogy nem érdemes pletykákról írni, mert azok nem mindig hitelesek. Most azonban az AllHipHop.com készített egy interjút a film fejesével, L.T. Huttonnal. Itt szinte mindent elmond a készülő Tupac filmről és annak soundtrackjéről. Az elmondásában érdekes lesz maga a film, a hozzá tartozó soundtrack nem annyira, ugyanis többnyire tribute lesz. A lényeg hogy nincs megállás, készül és jövőre kész lesz. Mi rajongók már nagyon várjuk.
A világ több éve várja hogy lássa a Hip Hop ikon, Tupac Shakur történetét a nagy képernyőn és egy filmnek a munkálatai hivatalosan is folynak a karizmatikus előadóról.
2Pac életrajzi filmjét az elismert filmrendező John Singleton (Boyz n the Hood, Poetic Justice) fogja rendezni. Singleton Jeremy Hafttel és Ed Gonzalezzel együtt írják a forgatókönyvet. A film büdzséjét a Morgan Creek Productions és Emmett/Furla/Oasis Films-el együtt az Open Road Films és a Program Pictures állja.
A Program Pictures vezérigazgatója, L.T. Hutton a felelős hogy a filmet Morgan Creek vette át, miután egyeztettek a céggel. Hutton, aki együtt dolgozott Pac-al a Death Row-nál, nála ez a film első helyen áll célkitűzéseinél. Két évvel később a film még csak az előmunkálatoknál tart, egy 2015-ös premierrel.
Az AllHipHop.com beszélt Huttonnal, betekintést nyerve a készülő 2Pac filmre. A zene- és filmproducer részleteket oszt meg a film irányáról és hogy mire számíthatnak a rajongók a film soundtrackjéből.
Mennyi időt töltöttél Pac-al mielőtt meghalt?
Valójában rengeteg időt töltöttem Pac-al, amikor a Death Row-hoz érkezett. Követtem a karrierjét és az életét még mielőtt a Death Row-hoz érkezett volna. Ő és Snoop közeli barátok voltak és én eredetileg a Tha Dogg Pound-ból vagyok, így amikor a Death Rowhoz jött szerencsém volt vele együtt dolgozni. Rengeteg cuccost összehoztunk. Keményen toltuk az ipart.
Hol tartotok jelenleg a filmmel?
Majdnem készen vagyunk vele. Az emberek tudni akarják mi történt és mi tartott ennyi ideig. Nos, Richard Pryor filmje sincs kész. Marvin Gaye filmje sincs kész. A valaha készült legnagyobb életrajzi filmek még készen sincsenek, úgyhogy ez egy nagy kérdés Hollywood felé hogy a dolgok miért tartanak ennyi ideig. Ez egy folyamat. Jelenleg reméljük hogy elkezdhetünk forgatni a következő hónapokban. Egy 2015-ös premierre van kilátás. Igazából készen állunk az indulásra.
Elkezdtetek már castingelni a filmre?
Már elkezdtünk válogatni a teljes folyamat elején 2Pac szerepére, mert az a főszerep. Annyira nehéz olyasfajta energiát találni; kinézetet és érzéket. A többi szerepre amit megírtunk, egy hónap múlva kezdünk valószínűleg válogatni.
Említettél más szerepeket is. Van pár ismert hölgy, akik 2Pac-hoz kötődtek, mint Jada Pinkett és Kidada Jones. Életének az a része szerepelni fog a filmben?
Nem fogom pontosan feltárni hogy kiket is fogtok látni, de rengeteg nőt fogtok látni akik részese voltak az életének. Sok intim pillanatát fel fogjuk dolgozni - különböző oldalait amit nem látni az interneten.
Más nők is voltak akikkel beszélt az 1994-es lövöldözés után. Bizonyos emberek házaiba ment, rögtön azután hogy kikerült a kórházból. Rengeteg különböző kapcsolatait fogjátok látni. Nem egy romantikus szinten, egyéb más szinten. Sok női ismerőse volt, szóval mindenképpen látni fogtok ezekből is.
Hogyan fogjátok feldolgozni Pac bonyolult kapcsolatát Biggie-vel?
Az emberek részleteket ismernek ebből. Volt szerencsém pont a közepében lenni az egésznek, így tudom mi történt pontosan. Úgy lesz feldolgozva mint ahogy azt még ezelőtt nem láthattátok. El fogunk oszlatni néhány pletykát és mítoszt róla. Nem szeretném lelőni a poént, de realisztikusabb lesz mint a Notorious film. Ez nem beszólás akart lenni. Ez csak az igazság.
Úgy fogjuk eljátszatni ahogy valójában történt, amit mindketten megérdemelnek. Kicsit más volt mint ahogyan abban a filmben bemutatták. Ez szervesen be fogja mutatni hogy ez a két fiatal fekete férfi igazi barátok voltak, mielőtt elkezdődött volna a nonszensz.
Egy szégyen ami történt és olyasvalami amit tényleg meg lehetett volna oldani, soha nem oldódott meg. Az élet túl rövid az ilyen jelentéktelen ellentétekhez. Fiatal fekete férfiakként okosabbnak kell lennünk. Az életünket adjuk dolgokhoz amik működhetnek. Meg tudjátok szerezni azt a leckét azokból a történetekből amiket elmesélünk, mert egy tragédia hogy két fiatalember az életüket vesztették. Nem a Keleti vs. Nyugati összetűzés miatt, de a környezet miatt amiben éltünk akkoriban.
Senki sem került bíróság elé Pac gyilkossága ügyében. Rengeteg spekuláció megy hogy kik voltak a részesei a halálában. A film bele fog menni ebbe a témába?
Erre annyit mondok hogy "nézd meg a filmet". [Nevet] Az egyetlen dolog amit az emberek pontosan tudnak hogy Tupac idő előtt ment el és hogy hogyan dolgozzuk ezt fel, az nagyon érdekes lesz.
Hogyan vesz részt Pac édesanyja, Afeni Shakur a film készítésében?
Hatalmas szerepe van. Rengeteg dolgot jóváhagyott és a lehető legjobb képet szeretné a fiáról. Semmi gondja nincs az igazságokkal kapcsolatban. Egyszerűen azt szeretné hogy minden helyesen legyen elmondva.
Bárki más az életéből részt vesz közvetlenül a munkálatokban?
Mindenki. Ha elővesszük a listát, tényleg nincs egy személy akivel ne beszéltünk volna vagy ne venne részt benne. Ez egy egyensúlyozás… egyetlen nap 2Pac életében egy teljes film. Nagyon sok kapcsolata volt. Mindenki lógott vele. Ő, E-40 és Richie Rich jelenete lehetne külön egy film. Kapcsolata az Outlawz-al, az is egy film. Kapcsolata Kidada-val, az is. Kapcsolata Jada-val, az is. Ezek mind különböző filmek, amiket részekre lehetne bontani, amik beleférnének két és fél órába.
Mi a helyzet Dr. Dre-vel és Suge Knight-al?
Beszéltem Dre-vel. Dre is benne van. Mindennap beszélek Suge-al. Ez nem egy egyirányú történet lesz. 2Pac-nak több oldala volt és ezzel a filmmel hatalmas kárt okoznánk ha nem lennének meg ezek az oldalak. Tupac teljes 360 fokos körét látni fogjátok.
Mélyre fogunk menni. Belemegyünk hogy mi alkotta azt az embert, mi táplálta azt az embert, mi volt a szenvedélye, mi tüzelte legbelül hogy úgy menjen a stúdióba. Egy időkeretben volt. Egyvalami amit észrevettem Pac-on, hogy órához volt kötve. Szeretnénk éreztetni a közönséggel azt a motiváltságot és szenvedélyt, mert ez emelte ki a többi közül - a szenvedélyre, agressziója, tudása és ereje.
Egy nagy hiba a többi életrajzi filmekben hogy sosem mutatják azt a szenvedélyt. Sosem mutatják hogy egyáltalán mi váltotta ki azt a motivációt. Szeretni tudnánk hogy miért csinálják az emberek azt amit. Amitől kapósak lesznek. Ebben a filmben belemegyünk.
Ez azt jelenti hogy bele fogunk látni Pac korai életének részeibe? Úgy tűnik mintha ez az egyetlen része Tupac-nak amit a legkevésbé dokumentáltak - még a hírnév előtt.
Amit mindenkinek elmagyaráztam hogy ez nem egy hosszú videoklip lesz. Kivágtunk sok ilyen dolgot belőle és belementünk olyan dolgokba amit pontosan ti kértetek, mert az emberek ezt szeretnék látni: Mi alkotta Tupac-ot? Ismerjük a híres Tupac-ot. Ismerünk mindent. Adni fogunk egy keveset ebből is, de a lóvénkat inkább arra a drámára tennénk hogy: Ki volt ez a srác? Honnan jött? Minden más odakint elérhető. Megtaláljátok, de amit nem találtok meg az az hogy mi tette ezt a srácot azzá amivé lett - a korai életét, a 16-17 éves korát.
Az egyik kedvenc interjúm 2Pac-tól az, amikor kb. 17 éves volt és pont belenézett a kamerába és arról beszélt hogy mit fog csinálni az életében.
Az az interjú lesz az amit felhasználtam. Elmagyaráztam John Singleton-nak, amikor a film elképzeléséről beszéltem… azt a dolgot abban az interjúban. Egy gyereket láttál, akinek volt elképzelése és egy nagyszerű elméje. Miután a kamera nem forgott, hova ment? Visszament a Marin-i lakóházakba. Megmutatjuk ezt is és létrehoztuk a világot hozzá. Belemegyünk hogy milyen álmai voltak a környezetén kívül.
Ezt próbáltam elmagyarázni akikkel dolgoztam. Ha nem adsz az embereknek információt, amit nem találhatnak meg maguk YouTube-on, akkor nincs értelme megcsinálni a filmet. Információt és választ kell adni és a kulturális kérdésekre válaszolni. Tízből kilencnél az olyan emberek mint Tupac ugyanezt élték át.
Ezért van az embereknek mély kötődésük hozzá, mert a tömegekhez beszélt akkoriban - az elnyomottakhoz. Hozzám is beszélt, őszintén szólva. Azok a szavak átvágták magukat. Én voltam a producer, de elmondtam Pac-nak amikor először nyomtuk hogy úgy hallgattam "Brenda’s Got A Baby"-ét mint egy Hip Hop rajongó. És megmozgatott. Ezért azoknak az embereknek akik várják a filmet és nincs meg a Hip Hop tudásuk és csak ebből a filmből von le következtetéseket: a mi küldetésünk az az hogy megtanítsuk őket, így amikor kijönnek, tényleg meg fogják érteni mi a Hip Hop és nem csak zene. Meghatározó erő volt Amerika megváltozásában.
Ő nem csak Afeni fia volt, Amerika fia is. Amerika terméke volt. Amerika teremtette azt az embert. Én is egy terméke vagyok annak amiért 2Pac harcolt - egy fiatal, fekete srác, aki a zenei világból jött és a filmvilágba tart. Elfogadva lenni 2Pac elképzelése volt.
Eléggé ismert hogy Pac rengeteg zenét vett fel mielőtt meghalt. Fel lesz használva a kiadatlan zenéiből valami a filmbe vagy a soundtrackbe?
Talán néhány kiadatlan, de nem lesznek remixelve a soundtrackben. Eredetik lesznek. Sok ember imádta Pac-ot, sokan együtt éreztek vele és tisztelték és soha nem volt alkalmuk vele lógni. Úgyhogy ez egy tribute album lesz a filmen alapozva. A soundtrack nem csak egy rakás remixből és régi számokból fog állni. Pac nem is lesz benne, de olyan számok amiket más előadók róla csinálnak lesz.
Múltkor volt egy kérés. Egy szám "All Eyez On Me," amit egy A.B. nevű srác írt, az egyszerűen lenyűgöző. Annyi számom van már hogy olyan lesz mint az All Eyez On Me dupla lemezes album. Lesz pár szám mainstream előadóktól és másoktól. Persze lesznek az Outlawz-tól is. Van egy Thug Life szám. Egy hatalmas tribute album lesz. Fantasztikus lesz.
A Tupac film producerei: James G. Robinson, David Robinson, L.T. Hutton, Randall Emmett, George Furla és John Singleton. Executive producerek: Afeni Shakur, Tom Ortenberg és Peter Lawson.
forrás: AllHipHop.com