1993. Novemberében Tupac Shakurt letartóztatták majd később letöltendő börtönre ítélték szexuális erőszak vádjával. Ayanna Jackson először állt kamera elé hogy interjút adjon a VLADTV-nek. Ezelőtt a Source-nak illetve a Vibe magazinoknak adott interjút arc nélkül. Ebben a többrészes interjúban Ayanna elmondja, hogy látta az All Eyez On Me filmet. Abban az időben 18-19 éves volt és Tupac-al először a klubban találkoztak. Ayanna egy átlagos rajongónak mondta magát. Tupac-ot neki egyik ismerőse mutatta be. Így emlékszik vissza ez első interakciójukra:
Ezelőtt még ki nem adott felvételek fognak újként megjelenni Tupac Shakurtól, most hogy az új cég elkezdte kezelni az elhunyt rapper örökségét.
Shakur édesanyja, Afeni 2013 óta kezdett el a JAM, Inc-el dolgozni és minden zenéhez hozzáférést adott. A cég eddig többek között Michael Jackson, a Doors, Janis Joplin és Otis Reddinggel dolgozott, örökségüket kezelve.
Már hosszú ideje nem hallottunk a Tupac életrajzi filmről semmit. Pár pletyka volt, de azt gondoltam hogy nem érdemes pletykákról írni, mert azok nem mindig hitelesek. Most azonban az AllHipHop.com készített egy interjút a film fejesével, L.T. Huttonnal. Itt szinte mindent elmond a készülő Tupac filmről és annak soundtrackjéről. Az elmondásában érdekes lesz maga a film, a hozzá tartozó soundtrack nem annyira, ugyanis többnyire tribute lesz. A lényeg hogy nincs megállás, készül és jövőre kész lesz. Mi rajongók már nagyon várjuk.
Tupac után most a tegnap 50 éves Eazy-E-t hozták vissza közénk hologram formájában. Ha minden igaz a Wu-Tang Clan is fellép és hozzák magukkal ODB hologramját is!
Snoop mostanában rengeteget beszél az "aranykorról" és sokat kérdezik Pac-ról. A legutóbbi interjúban Snoop elmondta hogy véleménye szerint miért 2Pac-ot tartják minden idők egyik legjobbjának. Most pedig Sway kérdezte a reggeli műsorában milyen volt a kapcsolata és mikor látta utoljára Biggie-t és Tupac-ot.
Tegnap este a Houston-i House of Blues-ban fellépett a Bone Thugs N Harmony. Az formáció tagjai Krayzie Bone, Wish Bone, Flesh-N-Bone, Layzie Bone, és Bizzy Bone megemlékeztek Eazy E-ről, Notorious BIG-ről és Tupac-ról, előadva az elesett legendák azon számait amikben együtt voltak: "Foe The Love of Money" "Notorious Thugs" és a "Thug Luv".
*DEARBORN, Mich. – Ki gondolta volna?! Ford és Tupac Shakur remek kombinációt alkotnak.
"Egy Rózsa" nevű kampány most debütált és egy TV reklámot is készítettek, amiben a Ford készítői létrehoznak egy úttörő gyártmányt, kivésve egy hatalmas betontömbből egy teljesen új közepes méretű szedánt. A reklámban Andre Royo szerepel az HBO sorozatából, a “Drótból,” és hangalámondással elszavalja a korán elhunyt Tupac Shakur versét, “The Rose That Grew from Concrete (A Betonból Nőtt Rózsát)”
“A teljesen új Ford Fusion egy úttörő járműve a Fordnak,” mondja Shawn Thompson, a Ford managere, Multicultural Marketing. “A fiatalon elhunyt Tupac Shakur verse, “A Betonból Nőtt Rózsa,” tökéletes leírása az új Fusion designjának. Ahogy le van írva a versben szavakkal, a Fusion egy egyértelmű bizonyosság arról hogy mire vagyunk képesek, ha megtartjuk álmainkat".
Ahogy az előző cikkben olvashattunk erről a nem hivatalos projektről, a CD mellett készülődőben van (vagy már elkészült, de most fogják reményeink szerint kiadni) egy dokumentumfilm is. Ezt a projektet 2007 óta próbálják a nyilvánosság elé tárni, de úgy tűnik hogy most valamikor a közeljövőben megjelentetik. Egy fórumon valaki e-mail váltakozásba kezdett a projektért felelős kiadóval (VTribe) és megkérdezte hogy mi a helyzet a dokumentumfilmmel és mire számíthatunk. Ezt a választ kapta, lefordítottam magyarra:
"Alapjában a DVD egy DVD dokumentumfilmet tartalmaz; a Digital Underground és az Underground Railroad tagjai szerepelnek benne és készítették. Interjúk lesznek Shock G-vel, Money B-vel, Big D the Impossible (Deon Evans)-al... stb.
Akárcsak az említett interjúkban, úgy lesznek még történetek 2Pac-ról tőlük, ráadásul EDDIG MÉG NEM LÁTOTT videóanyagok 2Pac-ról, amikor együtt volt velük a stúdióban és turnékon. Első kézből fogunk látni, hallani a vicces és ártatlan oldaláról, karrierjének kezdetéről amikor elkezdte."
Ráadásképpen még a projektről: én is megvettem az előző cikkben írt albumot és ahogy kinyitottam a tokot, két darab e-mail címet láttam és ezt az írást:
Köszönjük vásárlását. Köszönetünk jeléül, minden egyes vásárló, aki megvette a Ghetto Gospel CD-t, egy ingyenes 2Pac albumot kap ajándékba, a legkorábban felvett zenéiről, ráadásképp egy nagyon ritka 2Pac home music videot. Hogy megkapja az ingyenes albumot és videót, egyszerűen küldjön egy e-mailt a [e-mail cím 1] vagy a [e-mail cím 2]-re. Felvesszük a kapcsolatot e-mail-en keresztül a szükséges információkért hogy megkaphassa az ingyenes albumot és music videot.
A projekt mint kiderült "2Pac The Early Years" néven futott és volt egy trailer a filmhez:
Hogy mi lesz ez a bónusz cucc, arra kíváncsi vagyok és arra is hogy egyáltalán elküldik. Remélem hogy még idén a postaládámban találok egy csomagot, benne az ajándék albummal. Amint ez megtörténik (ha megtörténik), egyből írom is az infót és hozzá a képeket! ;) Naprakészen a magyar 2Pac rajongóknak! 1Luv 1Nation!
"Ahogy a limuzin elvitte őket a következő helyszínre, Tupac látott egy hírt a híradóban; egy fekete kislányt megtámadott két pibull és elszállították a kórházba. “Szólt a limuzin sofőrjének hogy forduljon vissza,” - mondta Lee, - “és elmentünk a kórházba. Nem ismerte ezeket az embereket.” Amikor Tupac megérkezett a kórházba, a kislány a sebészeten volt éppen. "El akartam jönni és elmondani, csak hogy tudják hogy imádkozom értük" - mondta Tupac a kislány szüleinek, akiket elérzékenyített a gesztus. A kislány túlélte. “Az édesanya és gyermeke elköltöztek Atlantába és nagyon, nagyon közeli barátságot kötöttek Tupac családjával. De erről nem beszélt senki.” A legtöbb beszámoló szerint Tupac akarta így. Cassandra Butcher egy hasonló történetet mesélt Tupac-ról, aki olvasott egy súlyosan beteg kisgyerekről, miközben egy repülőn ült és azt kérte hogy vigyék el a kórházba, még mielőtt a sajtósoknak kelljen nyilatkozni. “De nem akarta a sajtót. Nagyon határozott volt ebben.”
1993-ban Tupac kapott egy levelet egy haldokló Joshua nevű fiú szüleitől. Azt írták hogy Joshua utolsó kívánsága az hogy találkozhasson Tupac-al. Tupac elrepült Maryland-be hogy találkozzon Joshuával és elvitte egy kosárlabda meccsre. Nem sokkal Joshua halála után Tupac átnevezte kiadóvállalatát Ghetto Gospel-ről "Music to Joshua’s Dream"-re (Zene Joshua Álmára).
Egy emlékezetes, de ritka fellépése Pac-nak. Nemrég került fel a netre ez a hosszabb verzió. A minőség kissé VHS-es, de legalább teljes. A videó legvégén Pac nyom egy freestyle-t ami "Jack Daniels freestyle-ként" lett elnevezve.
A klasszikus "diss". Ez az egy szám, egymaga 6,579,000-szor került le a polcokról az All Eyez On Me single-jeként. Pac és az Outlawz elküldi az egész Keleti Partot, Biggie-vel, Puffy-val, Little Kim-el, Chino XL-el, Mobb Deep-el együtt. A Demo verzióban Pac Jay Z-t is megemlíti. Ezen kívűl van egy Hit Em Up 2-ként emlegetett verzió, amiből lett végül ez a változat és abban az Outlawz összes tagja odaköp a Keletieknek.
Egy kis pihenés után itt az új lefordított videoklip! Tervben van még pár élő fellépésnek a feliratozása, plusz még a House Of Bluesban hallott számoknak is van párnak videoklipje, azok is fordítás alatt van ; )
Ma 16 éve hogy meghalt a legendás rapper. Ezen a szomorú napon a Tupac Blog egy, az eddigieknél nagyobb fordítással lepi meg a magyar rajongókat, így emlékezve meg a rapzene ikonjáról.
Ma 16 éve annak hogy halálos lövések érték a legendás rappert, aki rá egy héttel később belehalt sérüléseibe. Összegyűjtöttem pár videót, ami ezen a napon készült 16 éve, Las Vegasban, az MGM Grand Hotelben rendezett Mike Tyson vs. Bruce Seldon mérkőzés előtt és után. Készült egy dokumentumfilm a VH1-on, a Famous Crime Scenes, ami részről részre bemutatja az eseményeket (Ehhez most nem tudtam feliratot készíteni).
Ha már felirat... ne felejtsétek el hogy 13-án lesz egy meglepetés itt a blogon! 2Pac emlékére valami eddiginél is nagyobbal készül a tupac.blog.hu! Már csak egy hetet kell várni... Ne felejtsetek visszajönni ide a blogra Szeptember 13-án vagy a facebook oldalra!